Tudom,hogy nem köszöntem el,tudom,hogy nem úgy kellett volna,tudom,hogy nagyon fájt és nagyon szar volt neked!
Rettentően sajnálom,de én már nagyon nem bírtam...önző voltam.Azt éreztem,hogy én már nem bírok erről beszélgetni,menekültem.Én nekem sosem ment az érzések felvállalás része,és a szakítás meg végképp nem ment.Ez volt a maximum amit ki tudtam magamból hozni,és nyílván neked így volt a legrosszabb,tudom...most érzem,hogy ez mennyire fájhatott nked akkor.Ma láttalak,integettem neked a kocsiból,éreztem,hogy mennyire rossz volt neked.
Én már távol vagyok,mindentől ami valaha MI voltunk,de ma megnéztem a képeinket itt a gépen,és sírok,mert nagyon jó volt.Nálam most jött el a búcsú.A lezárás meg volt,már hamarabb is mint ahogy kimondtam,de a búcsút még nem tettem meg.Nem voltam képes,mert elnyomtam magamban,mint ahogy azt is elnyomtam,hogy kimutassam előtted nekem is fáj,ezek a dolgok nekem nem mennek...csak később.Ne haragudj rám!
Ahogy nézegettem a képeket árad belőlük a szeretet,és minden amit te jelentettél nekem,a kerek fejed ahogy a nyakamba hajtottad,a kis luk az arcodon,a nagy hasad,amit szerettem simogatni,a mosolyod,a dagadt szemeid,a kezed ahogy megfogtad a fenekem,a csücsöri szád,ahogy megöleltél az ágyban,és mikor szomorúan néztél.Ezek mind mind fontosak voltak nekem,és ezekkel együtt szerettelek,és voltál az életem része,egy nagyon fontos része.
Soha nem foglak feledni!
Én nem így akartam elköszönni,de azt éreztem,hogy jobb neked ha gyorsan vége,mintha lassan,és nem akartam,hogy haragudj rám,de nyílván neked könnyebb volt így elfelejteni engem,amit mondtál (azt te is érzed nyílván magadban),hogy nem igaz.Legalábbis nem úgy igaz ahogy anyukád mondta!
Én a lustaságoddal és a nagy képűségeddel együtt szerettelek,ezt te is tudod!
