Tényleg ez vár mindenkire aki házasságban él?
Ül a vonaton,telnek az unalmas hétköznapok és egyszercsak egy réveteg tekintet megfogja,elkezd szemezni és az ismretlen punci vagy fütyi varázsa olyan hatással lesz rá,hogy megcsalja azt akit szeret?
Egyáltalán az ember magánkívül szerethet mást?Úgy tényleg isten igazából?(most az anya-gyerek kapcsolatba nem megyek bele,nyílván az felülmúlhatatlan)
Vagy ez is csak egyike a sok illúziónak ami körülvesz engem?
Ennyire labilisak vagyunk,hogy előbb-utóbb de inkább mielőbb megunjuk azt ami van?Lakás,autó,szex,férj,feleség,tanulás,munkahely,gyereknevelés,ruha,sajátmagam...
Jajj,nem tudom miért ilyen nyughatatlan az ember.
